A Bubamara nagyon szenzitív és nehezen prezentálható témakört boncolgat. Topolcsányi Laura egy kötéltáncos egyensúlyérzékével írta meg a darabot, amit mindig is csodáltam benne. Jó lenne, ha újra műsoron lehetne.

Ez a darab hiánycikk a magyar kultúrában.

Szerethet-e cigánylány fehér fiút? S ha igen, vajon mit szól ehhez a fiú anyja, az a márványbőrű szépasszony? És mit szólnak a lányok, ha mégis ő kapja a szerepet? Aztán ott van még a bátyja, akinek zenekara van, folyton cigánydalokat énekel, és akit meg éppen az dühít, hogy Sára-Bubamarát képesek megtörni ezek a nagyképű fehérbőrűek... Már csak egy kérdés maradt. Tudunk-e, képesek vagyunk-e élni ? mi több: szeretetben élni - egymás mellett?
"Nem hiszek a másságban - városi ficsúrok találják ki maguk andalítására. A cigány - cigány, ugyanolyan. A mienk. A mifajta. Nincs másság. Mienkség van." /Gyurkovics Tibor/